Illúziók nélkül - Tátrai Band (2009. december 18. Budapest)

Ezúttal egy szintén 2009-es koncert beszámolója fog következni, egyedüli kivételként ezúttal egy magyar zenekarról. A Tátrai Band zenéjét gyakorlatilag 5-6 éves korom óta ismerem édesapámnak köszönhetően. Elmerülni benne, megtalálni a mélységeit azonban csak jóval később sikerült. Mivel a zenekar már jó ideje inaktív volt, és akkor még úgy volt, hogy egyszeri alkalomra rehabilitálják magukat, nem volt kérdés, hogy látni kell a koncertet. (Az azóta eltelt években egy-egy koncert erejéig még mindig színpadra lépnek) Az este maga egy egyedülálló három órás (!) masszív örömzenés est volt, amit rögzítettek egy későbbi DVD-hez, valamilyen okból azonban ezt a mai napig nem sikerült megjelentetni. Előbb utóbb talán erre is sor kerül, addig is álljon itt ez a kis szösszenetem az estéről:

Volt ez a koncert 2009. december 18-án a Papp László Sportarénában. Októberben vettem 2 jegyet, komolyan azt hittem a koncert kezdetéig, hogy itt bizony kemény fél ház lesz. Mint utóbb kiderült… Na de majd erről később.

Fél 1-kor szálltunk fel a vonatra édesapámmal Sárváron, és a bő 2 centis hó miatt jó háromnegyed órával később érkeztünk Pestre, mint kellett volna (majdnem 4 órás út, gratulálok MÁV!!!). Na mindegy, mit volt tenni… A csomagokat letettük szálláshelyen, majd (elsősorban az én nyaggatásomra) elindultunk az Arénához. Korábbi tapasztalatokból kiindulva azt hittem, hogy már órákkal a nyitás előtt tömeg lesz. Ezúttal tévedtem. Egy teremtett lélek se volt a környéken, na mondom jól nézünk ki. Ennyire nem érdekel senkit a koncert, vagy egyszerűen csak baromi hideg volt, és gondolták az emberek ráérnek odamenni? Valamit azonban csinálni kellett a 7 órás kapunyitásig, hát lementünk forraltborozni. Jót is tett a hidegben. Fél 7 körül ismét felcammogtunk a lépcsőkön, talán 2 ember lézengett a kapu előtt. Most már azonban nem mozdultunk. Lassan aztán csak elkezdtek szállingózni az emberek. Többségében, ahogy néztem 30-40-esek voltak, de akadtak korombeliek is. 7 előtt 5 perccel aztán már szép kis tömeg gyűlt össze, néhol volt is kisebb hőbörgés, hogy nyissanak már, mert idefagyunk. Végül nemsokára nagy kegyesen kinyitották a kapukat, elsőnek futottam be. Gyors motozás (szerencsére az övtáskámat nem nézték, amiben a fényképezőm lapult :) ), aztán bent is voltunk. Odaadtam apának a kabátot, hogy tegye le ruhatárba, én meg futottam le küzdőtérre. Elsőnek értem oda a színpadhoz. :)

A három főszereplő

Jött a legunalmasabb rész, várakozás a koncertig. Abban a bő egy órában valami fantasztikusan altató hatású zenéket játszottak, nem sok választott el attól, hogy ott helybe elbólintsak. Néha hátrafordultam, de háromnegyed nyolckor is csak bő félháznyi embert láttam. Aztán 8 órakor – mikor kezdés lett volna – megint hátra néztem, és… Hogy is írtam az elején? „Mint utóbb kiderült…” – tévedtem!!! Majdnem teltház! Itt azért csöppet megnyugodtam.

Végül kb. 8 után 10 perccel (kötelező késés :) ) elsötétült az aréna, és felhangzott egy hang. Egy hang, ami köszöntötte a közönséget, és ami egy ügyes szójátékba foglalta a zenekar pár ismertebb dalának címét a beszédében. Közben a zenészek besétáltak a színpadra. Örömujjongás a nézőtérről. Aztán minden cicoma nélkül Pálvölgyi Géza elkezd egy dallamot, amire Tátrai Tibusz rászólózik egy olyat, amit csak ő tud. Nemsokára, ez a spontán jam átvált az első számba, ami az Illúziók nélkül. Csiszár Péter már itt elereszt egy finom szaxofonszólót. Koncert előtt fogadni mertem volna, hogy az Ördögi szimpátiával nyitnak (mint a ’96-os koncertalbumon) de itt „csak” másodiknak jött. És tarolt. Hiába, baromi jól átdolgozták ezt a régi Rolling Stones dalt. Horváth Charlie egy ponton beleénekelte a mára klasszikussá vált eredeti sorokat is. Tibusz hatalmasat szólózott a számban. Harmadiknak az Álmatlan éjszaka jött, ami a kedvenc dalom a Tátrai Band-től, főleg az a rész mikor középen bejön a gitárszóló. Na az valami odabaszós!! Kár, hogy én abszolút fel sem fogtam ott koncerten, hogy éppen ez a szám megy. :) Következőnek az Utazás az ismeretlenbe következett, a háttérben sínek, egy üres peron látszik a vásznon.

Ha az a gitár beszélni tudna...

Sajnos minden szám nem maradt meg, hogy miket is játszottak, de azért párat kiemelnék. Előkerült egy Jimi Hendrix (jó igazából Bob Dylan, de szinte mindenki Hendrix által ismeri) szerzemény, az All Along The Watchtover is, ami itt Őrtorony címen szerepelt. Aztán volt még a Take It Easy (ami elsőnek született meg a dalok közül) na ez aztán…Mindenki lehetőséget kapott a szólózásra, hallhattunk gitár, basszus, billentyű, szaxofon és dobszólót is. Itt kell megemlítenem, hogy mind a 10 zenész (Tátrai Tibor-szólógitár, Horváth Charlie-ének, Pálvölgyi Géza-billentyű, Csiszár Péter-szaxofon, billentyű, Solti János-dob, Horváth Kornél-percussion, Jamie Winchester-ritmusgitár, háttérvokál, Glaser Péter-basszusgitár, nagybőgő, Czerovszky Henriett és Tóth Edina-háttérvokál)  mind maximálisan teljesített. Glaser Péter többségében basszusgitáron, de pl. az Őrtoronynál nagybőgőn játszott, hozzáteszem fantasztikusan. Jamie biztosan hozta a ritmust egy gyönyörű fekete Gibson Les Paul Custom-on, mellé rengeteget vokálozott, akárcsak a két – igen szemrevaló – hölgyemény. Az ütős szekció meg egyenesen fantasztikus volt! Na de térjünk vissza a koncerthez, a 4 főszereplőről majd később.

Volt egy dal, amit nagyon vártam. Jött is nemsokára. Egy sejtelmes billentyűintro majd Charlie halk éneke, közben Tibusz játéka a gitár hangerőszabályzójával. Aztán  bő 3 perc után bedörren: A fekete madár! Nekem itt koppant az állam a padlón, hát ilyen bika egy gitárhangzást se sűrűn hall az ember. Egész koncerten fantasztikusan szólt az összes hangszer, de amilyen hangot itt a gitárok produkáltak, hát fúúúú. És Tibusz szólója ismét zseni. A szám szinte egy az egyben úgy vált át a Titkos szerelembe, ahogy a koncertalbumon hallható. A dal közben gitár-szaxofon felelgetés, hidegrázás a köbön!

Örömzene

A nem tudom már melyik szám után, Charlie megemlékezik egy elhunyt zenésztársról  Kovács Úrról (Kovács Péter-néhai basszusgitár), az ő emlékére szól a Helló barátom. A háttérben régi fotók mennek a kivetítőn, Tibusz pedig egy baromi hosszú, de igen szép gitárszólót játszik szájgitáron (talkbox). Előadták még az Utolsó dominót, a Hold szerelmét, és amit reméltem, hogy játszanak: a Mexicanot is. Tibusz erre az egy számra cserélte le csupán jól megszokott piros gitárját (amit egyébként külön az Ő számára készítettek), itt egy  szintén piros Fender Stratocasteren játszott slide gyűrűvel. Hozzáteszem ez a gitár is szólt mint állat, pedig ha jól láttam másik erősítőn játszotta (volt mögötte 4 Marshall fej a hozzá tartozó ládákkal, plusz két nem tudom milyen kombó). Aztán elérkezett a zárás is, stílusosan a Bulinak vége volt az utolsó szám. Dal végén meghajlás, Charlie bemutatja a zenészeket, majd lemennek a színpadról.

Persze nem hagyhattuk, hogy így vége legyen, ment is a visszataps, kiabálás, fütty rendesen. Nem kellett csalódni jöttek is!! Három számot toltak még le a ráadásban, elsőnek a Hajnali szél hangzott el, amit én frankón a refrénnél ismertem fel. Ciki, de ez van :) Aztán jött az a dal, amivel befutottak és amit mindenki ismer: New York. A közepén Csiszár Peti és Tátrai Tibi fantasztikus szólóival. Azt hittem ez után már nem lesz semmi, deee… Eljátszották még a Küszöbön túl-t! BE-SZA-RÁS!! A közepétől ugyanolyan tempóba, mint a már sokat emlegetett élő lemezen. Itt egy nagy körbe gyűltek a zenészek, már aki tudott mozogni a hangszerével, he-he. :)

De aztán sajnos ismét letették a hangszert, ismét meghajoltak, ismét levonultak, és az este véget ért. Így is kis híján 3 órát játszottak, ami azért manapság nem semmi. (A koncertet amúgy rögzítette a Duna TV, később leadják majd és dvd-n is megjelenik!!!)

Meghajlás

Itt a végén még említsük meg a fent kimaradt 4 zenészt. Charlie jellegzetes, whiskyáztatta hangja, bár nem volt teljesen a régi, igen jól elénekelte a dalokat, le a kalappal. Tibusz és Pálvölgyi Géza, a zenekar 2 fő dalszerzője végig emberfelettit játszott. Ahol utóbbi szólószerephez jutott ott brillírozott Ő is, de az egész koncerten magabiztosan kezelte a cájgot. Aki még kimaradt az Csiszár Péter. Bár nem volt feltűntetve a plakáton, az előbb említett 3 tag mellett, de amiket ő sok helyen a szaxofonjával játszott, hát leírhatatlan. Ráadásul még sokszor beült billentyűzni is. Szó mi szó…A színpadon álló 10 tagból mindenki kihozta magából a maximumot, hiába volt utoljára ’99-ben koncertjük ez fantasztikus volt. Egyetlen negatívum, hogy a két gitáros elég sokat hangolt koncert közben, talán annak tudható be, hogy frissen húrozottak voltak a gitárok. Reméltem egy pengetőt tudok szerezni, de Tibusz egy darabot használt végig, koncert végén azt is zsebre tette :) Mindegy, ezen felesleges keseregnem, ismét gazdagabb lettem egy olyan élménnyel ami lehet, hogy soha többet nem adatik meg. Varázslat volt.