Harcosok klubja - "Monster Truck-Warriors" lemezismertető

Meglehetősen ideje volt már, hogy a kanadai Monster Truck villantson valamit albumfronton. A favágók legutóbbi 2018-as True Rockers lemeze finoman szólva sem tükrözte vissza a címét, ők is elkövették azt a hibát, hogy megpróbálták rádióbaráttá tenni a zenéjüket. Ezt anno a Black Stone Cherry is eljátszotta úgyszintén a harmadik lemeznél, és ott is majdnem tökönlövés lett a vége. (A slágerek ellenére is) Szóval négy év elteltével megérkezett a Warriors, és úgy tűnik a fiúk is belátták merre van a jó irány.

Igaz, közben elveszítették a dobosukat, így CD hiányában nem tudom ki ütötte fel az albumot, de a végeredmény szempontjából szerintem ez mellékes. Szokás szerint sorban hozták ki az előzetes dalokat, én meg szokás szerint nem nagyon hallgattam őket: majd egyben, lemezmegjelenés után. Ami nem túl megterhelő, lévén a 10 dalt tartalmazó album játékideje éppen 32 perc. Klasszik vinyl lemezhossz.

Rögtön a címadó Warriors kezdésénél nyugtázhatjuk, hogy sikeresen visszakanyarodtak oda, ami mindig is jól állt nekik. Nincs túlpolírozottság, csak rock n’ roll lehetőleg jó mocskosan, mégis tapadós dallamokkal. Semmi kétség, ezzel a csataindulónak is beillő szerzeménnyel az ars poetica dal, Don’t Tell Me How To Live nyomdokain indultak el, a bődületes o-o-óóózásokkal kísért „All for one & one for all” refrén is erre erősít rá. Standard koncertsláger lesz a jövőben ez 1000%.

A Fuzz Mountain úgy indul, mintha a Deep Purple most kezdené a karrierjét. Húsos, középtempós döngölésre épül vastag billentyűszőnyeggel. Az együtténeklős refrén itt is hibátlan, ugyancsak koncertmenübe kívánkozó szerzemény.

Az elsőnek kihozott Golden Woman ha lehet tovább fokozza a sebességet, alig három perces hossza alatt egy pillanatra sem vesznek vissza a tempóból. Amennyire elment mellettem elsőre, úgy ütött be később, mint a néhai Lemmy Kilmisternek anno a speed.

A Live Free egy döngölősebb darab, amolyan semmi extra, de azért jó. A refrén itt kissé nyúlósabb, mint az eddigiek, nem annyira direkt. Három perc alatti hosszának köszönhetően ráunni sincs idő, már véget is ér, mielőtt elkalandozna az ember figyelme.

A slide gitárral megtámogatott Country Livin’ az album talán legkönnyedebb perceit hozza el. Ez az egyetlen dal, ami visszautal a hármas lemezre. Hangulatát tekintve igazi utaztatós, vezetéshez való szám, koncerten pedig erre öngyújtózna a tömeg, ha nem vennék el mindenkitől a bejáratnál.

A Get My Things & Go visszaránt a mocsárba, ez is egy középtempón tocsogó ereszdelahajamat. Az albumon találni ugyan gitárszólókat, de az állat, wah pedállal felturbózott húrtépés itt a legkifejezőbb az egész lemezt figyelembe véve.

A Love & Time kezdésénél felcsusszant a szemöldököm, hogy ebből mi lesz, de szerencsére sikerrel rám cáfoltak. Úgy nézett ki ebből is csak egy középtempós döngölés kerekedik ki, azonban a végére csak sikerült megborítani a dominókat. Szintúgy egy inkább ok, mint kiemelkedő darab.

Az I Got A Feelin’ már a nyitáskor tisztázza, hogy a nagyszínpad lebegett a szerzők szeme előtt a dal írása közben. Benne tisztelhetjük a lemez legrövidebb szerzeményét, ennek megfelelően húz is magával, mint egy megvadult igásló. Na ezt a dalt inkább nevezem kiemelkedőnek!

Az utolsó előttinek érkező Wild Man nyílegyenesen ott folytatja, ahol az előző dal lezárult. Tempóra, felépítésre, hangulatra szinte teljesen egy kaptafa, némi eltérés talán csak az oktávpedállal megvadított gitárszólónál található, az tök jól eltalált, amikor megáll minden hangszer, csak a hathúros szól.

A záró Still Got Fire csak egy egész hangyányit vesz vissza a lendületből, de nem is baj, hogy egy ilyen dalt tettek a lemez végére, legalább az ember késztetést érez rá, hogy újból elindítsa a korongot. Középtájt még egy rövid a cappella betét is bekerült, koncerten ez ugyancsak jól fog működni.

Nem váltotta tehát meg a világot az új Monster Truck, de feltételezhetően nem is ez volt a cél. Annyit azonban sikeresen elértek, hogy visszaadták a hitem, ami az előző lemez után egy kicsit megbicsaklott. Noha ez a produktum sem éri el az első kettő (főleg a második!) színvonalát, semmi szégyenkezni valójuk nincs. Kaptunk egy rövid, de ütős dalcsokrot, amelyről bármelyik szerzeményt szívbaj nélkül beletehetik a koncertprogramba. Legközelebb is jöhet egy hasonló album, csak ne kelljen rá négy évet várni!