Egyértelmű kinyilatkoztatás - "Down For Whatever-Mondd el" lemezismertető

Meglehetősen újkeletű az ismeretségem a hazai Down For Whatever zenekarral, hiszen alig több, mint egy éve futottam beléjük. Névről persze megvoltak, de valamiért nem vitt rá a késztetés, hogy tartósan belefüleljek a zenébe. Aztán a tavalyi Vármeetingen úgy éltek a színpadon a koncertjük alatt, hogy azzal a lendülettel sikeresen meggyőztek. Utána már úgy voltam, hogy MUSZÁJ meghallgatni a lemezeket, amiből jelen írásom tárgyával együtt már egészen pontosan hárommal kell számolni.

Az első, még 2017-ben jött ki White Light címmel és ahogy az sejthető, itt még angol énekkel. Habár ez is egy jó album volt, az egyik kedvenc dalom is itt található (G.T.F.O.), kétségkívül jó ötlet volt, hogy a folytatás már magyarul jelent meg 2020-ban Zuhanás címmel. Alig két év után pedig már itt is van a harmadik album, ami a Mondd el címet kapta.

Jól bevált taktikán ne változtass, ahogy a mondás is tartja, a kész albumot nyugodtan tekinthetjük az előzőek ikertestvérének. Különbséget talán az jelent, hogy a fiúk merték még szélesebbre tárni a kapukat, gondolok itt arra, hogy pl. több az elektronikus elem, mint eddig. Ettől nem lett más a zene alapja, csak még több extra szín jelent meg.

A lemez a majdnem két percesre nyújtott, filmzene jellegű „Intro”-val veszi kezdetét, melyről előre hallom mekkora jó indítás koncertek előtt. (Sajnos a múlt heti szombathelyi szeánszot ki kellett hagynom betegség miatt.) Már itt felfedezhetők motívumok…

…melyek a kvázi első dal riffjeiben köszönnek vissza, aminek a címe „Porszemek a fényben”. A dal mondhatni tipik DFW, itt vannak a ZS-re hangolt gitárok, a súlyos grooveok és az ezer hangon éneklő Diószegi Kiki. A srácot hajlamos vagyok generációja egyik legjobb torkának tartani, hihetetlen dallamérzéke van, mellé pedig képes a hétköznapokból táplálkozó dalszövegeket írni, melyekből bárki erőt meríthet. Amúgy nem véletlen, hogy már lemezmegjelenés előtt közzétették ezt a dalt, mert remek nyitótétel.

A címadó „Mondd el” folytatja a menetelést, talán egy fokozattal gyorsabb tempóban is. Az egyik kedvenc refrénem itt található, és érdekesség, hogy a dal közepi nyaktörő breakdown helyett itt egy szinte komplett leállás van, mielőtt újra berobbannak a hangszerek.

A Pásztor Annával megerősített „Voltam/Leszek” első hallgatásra egy kicsit fura volt, de X fülelés után már meglehetősen hozzám nőtt. Talán az egyik legdühösebb szám, mind zeneileg, mind dalszövegét tekintve. Kedvenc részem úgyszintén a kiállás, ami itt kapott egy enyhe khmmm diszkós jelleget, de haljon meg a lovam zseniális. Koncertre vele!

A „Mindent ugyanúgy” az album legrövidebb dala, épphogy felülről súrolja a három percet. Ennek megfelelően talán az egyik legtempósabb darab, az előzőekhez képest pedig kevésbé szigorú. A végén érkező lefelezett tempó ugyan csak pár másodpercig tart, de épp elég hogy engedjen egy kis levegőhöz jutni az utolsó refrén előtt.

„Messze még a vége”, ahogy a következő szám címe mondja. Na nem a lemez vége, hiszen épp hogy csak félidőnél járunk. Stílszerűen a legrövidebb dal után itt a leghosszabb a maga „maratoni” négy percével. A súlyosabb riffeket szuperül ellenpontozza az ugyancsak megadallamos refrén. Apróság, de sokat hozzátesz a refrénhez, ahogy végig megy alatta a duplázó.

Az „Ez a város” dalszövegére rámondhatnánk, hogy egy fiktív téma, de elég körülnézni és rájöhetünk, hogy több benne a valóság, mint gondolnánk. Baromi jó a verzék alatti tördelt riffelés, illetve a refrén alatti szolid dallam, amit a gitár vezet elő. Nekem speciel az egyik olyan dal a lemezről, ami elsőre megfogott.

A „Táncolj” egy átvezető, ami még egy perces sincs, és eleinte gondolkoztam rajt, hogy valóban kell ide?! Egyben hallgatva a lemezt belátom, hogy igen, szükség van erre a kis szusszanásra.

Főleg, hogy a „Szakíts szét” újra teljes erőbedobással támad: iszonyat súlyos riffek, mellé iszonyat jó dallamok. Jobb helyeken rotációban kellene forognia a rádióban, de hát tudjuk, hogy ez momentán utópia. Dalszövegét tekintve ez egy párbeszéd önmagunkkal, azonban a válaszra magunknak kell rájönni, hogy melyik énünk kerekedik felül.

Az „Újra élek” az utolsó dal a lemezen, melyben jól odacsapnak, még akkor is ha a verzéket „csendesebbre” vették, mint a többi számban. A végén pedig talán a lemez legsúlyosabb kiállása is megérkezik, amire kiválóan lehet derékból headbangelni.

Az „A csönd lennénk” egy nagyrészt akusztikus alapú, öngyú… akarom mondani telefontartós dal, egyenesen a koncertek közepére időzítve. Ugyan az előző lemez végén is ott volt a "Nincs helyed" áthangszerelt változata, ez mégis az újdonság erejével hat. Az o-o-óóó rész egy az egyben arénarock és mint olyan, remekül működik majd a közönséggel együtt előadva.

A zárás a „Mögötted állok” tételnek jutott, ami már teljes egészében akusztikus gitárokra épül, ebben még dobokat sem találhatunk, mint előző kollégájában. Kiki végig a tiszta hangszínén énekel és a végére még egy kisebb gitárszóló is befért, pedig fogadkoztak a fiúk, hogy nem feltétlen erőltetnék ezt a témát. 😊 A szerzemény segít abban, hogy jó szájízzel érkezzen meg az album végi csend, és indítsuk újra a lemezt mielőbb.

A teljes játékidő nem éri el a 40 percet, kaptunk 10 dalt, plusz intro és átvezető, ami úgy gondolom egy tökéletes albumhossz. Nem fekszi meg a gyomrot, kellően változatos, és ami a legfontosabb: tele van jobbnál jobb dalokkal! Mondják, hogy a harmadik lemez vízválasztó, és ki merem jelenteni, hogy a srácok jó úton haladnak. Ameddig ezzel a műfajjal el lehet jutni itthon, záros határidőn belül szerintem sikerülni fog nekik. Onnan már „csak” annyi lesz a dolguk, hogy megtartsák a pozíciójukat. Jelen lemez hallatán nem féltem őket.