Jóleső elszigeteltség - "Slowmesh-Isolate" lemezismertető

A budapesti Slowmesh-el viszonylag új keletű az ismertségem, mivel a 2018-as Black Stone Cherry koncert előzenekaraként láttam őket először. Ott helyben megvettek kilóra, koncert után mentem is a merchpulthoz CD-t venni. Akkoriban még a debütlemezüket (Something New) promotálták, ami 2017-ben jelent meg, így épp ideje volt, hogy megérkezzen a folytatás.

Ami szó szerint last minute jött, ugyanis karácsony előtt néhány nappal hozta meg a posta a lemezt (egyébként az aktuális HammerWorld magazin mellékleteként is hozzáférhető), mely az Isolate címet kapta. Aki most ismerkedne a zenekarral, annak dióhéjban körülírva: a Black Stone Cherry zabolázatlansága találkozik az Alice In Chains súlyosságával, mindez nyakon öntve egy jó adag stoner hatással. (Így hirtelen ez jutott eszembe, talán kiindulásnak megteszi.)

Szóval az Isolate. Akárcsak elődjére, ide is 11 dal került fel, bár itt az Add To Cart című nyitótétel introként funkcionál. A finom, westernfeelinget árasztó témából szünet nélkül mennek át a Sold Out-ba, amely felér egy alapos tökönrúgással. Iszonyat húz a dal, a bivaly riffet remekül ellenpontozza a dallamos refrén és a wah pedálos gitárszólók. Na valahogy így kell lemezt indítani!

A címadó Isolate folytatja a döngölést, itt nagyon jól eltalálták az építkezést: a szellősebb verzék után sokkal nagyobbat dörren a refrén, amit az egyik legjobbnak tartok a lemezen. Jobb helyeken sláger lenne a dalból. Itthon biztos nem.

A Little Rock Nine gitártémái szolid stoneres hangulatot árasztanak, van bennük valami felkavaró, ami nem hagyja lankadni a figyelmet. A dal valós eseményeken alapul, miként azt a refrénben szereplő rigmus is alátámasztja. Ami egyébként hadd ne mondjam ismét instant dallamtapadást okoz.

A Ladyguest egy állat Black Stone Cherry ihletésű riffel indít, de (nem röhög!) ugyanúgy érezni benne a Nickelback hatását is a későbbiekben. Szuper kis középtempózás megy végig, ha lennének koncertek jókat lehetne bólogatni rá.

Az Out Of Reach aztán más vizekre evez, ennek a dalnak van egyfajta depresszív hangulata. Az első felében gyakorlatilag zongora és a ritmusszekció van jelen az ének mellett, hogy a felénél aztán csak ránk rúgják az ajtót. Az énekdallamokról valamiért a Linkin Park neve villant be.

 

A Liquid Love volt az úgymond felvezetés a lemezhez, már 2019-ben közzétették, habár ide egy újra felvett verzió került. A dal jó helyen van az Out Of Reach után, ez ugyanis egy csapásra kiránt a fényre pozitív hangulatával. Szintén stabil koncertdarab lenne, ugyanis olyan húzása van, hogy simán viszi magával az embert.

A Just A Guy ugyancsak egy bivaly stoner témával indít, az énekdallamok is követik a gitárok lassú, nyújtott hömpölygését. Persze rögtön egy perc után elmennek egy szellősebb irányba, gyakorlatilag az egész dal egy totális hullámvasút. A középen elhelyezett finom slide témák nagyon ülnek, és érdemes figyelni közben, hogy milyen nevek felsorolását hallani a háttérben.

Az Up To You hasonló a Sold Out-hoz, ez is egy varacskosabb téma: én első körben neki adnám a lemez legzorallabb tétele címet. Persze, ide is sikerült egy mocskos ragadós refrént beleszuszakolni, hogy teljes legyen az öröm. A dal hossza nem éri el a három percet, de  még sincs hiányérzete az embernek.

A Together Alone újra visszavesz a tempóból, már-már lazának titulálnám, de ez azért hordozna magában némi túlzást. Ebben a dalban főleg a méregerős énekdallamokat tartom kiemelkedőnek, végig lekötik a figyelmet. A vége felé előkerülő szolid ikergitáros téma jól hangzik, nem tolakodó, de kifejezetten sokat hozzátesz az összképhez.

A záró Sunflower egy igazi monstre vállalkozás, a dal ugyanis meghaladja a hat percet. Már a kezdő hangok is nyugtalanságot tükröznek, de aztán beérkezik az az elborult darkos riff. Huhh. Ez a nem túl kellemes hangulat végigkíséri a szerzemény egészét, de valamiért mégis hívogatónak érzed azt. Na az ilyenre szokták mondani, hogy mesteri. Gyanítom rendesen megszenvedtek vele a srácok mire összeállt, azonban kétségkívül megérte! A dal végi akusztikus gitáros levezetés szintén pazar, ezt egyébként Tari Szabolcs játszotta fel a megboldogult Miserium-ból. (Aki az album produceri munkáiért is felel, nem véletlen a kimondottan súlyos megszólalás!)

A 10+1 dalos korong bár későn érkezett, de mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban is bőven az erősebb lemezek közé tartozik a tavalyi felhozatalból. 37 perces játékidejének és pozitív hangulatának köszönhetően simán meghallgatható többször egymás után, amint lecsengenek az utolsó hangok, az ember szinte azonnal késztetést érez, hogy újraindítsa azt.

Szóval büszkék lehetnek a srácok az Isolate-re, nálam simán átugrották a lécet, momentán azt tudom mondani, eddigi két lemezük közül minden tekintetben ez utóbbi a kerekebb. Pedig az első album se volt gyenge…Remélhetőleg néhány év múlva a harmadik lemeznél is hasonlóan fogok tudni nyilatkozni.