LE-MEZtelenítő 2016 - Ezeket hallgattam tavaly (3. rész)

Úgy fest belelendültem az írásba, nem is értem... :)

Megadeth - Dystopia

Gyanítom nem én vagyok az egyetlen, akit nem nagyon lepett meg, hogy Dave Mustaine körül ismét lecserélődött a zenekar fele. Ahogy azonban eddig, úgy most is sikerült megtalálni a megfelelő társakat és elkezdhettek nekifeküdni az új lemeznek. Az utóbbi két-három ’deth lemez nekem kicsit egybefolyt, így igazi felüdülés volt ez az album. Nyilván nem találták fel a spanyolviaszt, de számomra a 2007-es United Abominations óta a legjobb dalcsokrot sikerült elkészíteniük. Nem hasonlítanám egyik korszakukhoz sem, mindenből találni egy csipetnyit és pont ettől működik. Ez egy remekül sikerült, minden görcsösséget nélkülöző Megadeth lemez lett.

Metallica - Hardwired...To Self Destruct

Na ez az a lemez amiről képtelen vagyok elfogulatlanul nyilatkozni. Persze egyértelmű, hogy a név miatt mindenképp az év rockzenei szenzációja, hisz a ’tallica nyolc hosszú év után új lemezzel jelentkezett! Sokan ilyenkor mindig azt várják, hogy vagy valami teljesen előremutatót csinálnak, vagy megírják a Kill/Ride/Master második részét. A zenekar azonban most is a saját feje után ment, és milyen jól tették! Szó sincs arról, hogy tövig nyomják a padlógázt a lemezen, gyorsabb nóta csak kettő van, inkább a középtempó dominál. (Kb. fekete album találkozik a Load-al) Nyilván nem is hibátlan a lemez, a vége felé akad egy-két laposabb téma, ugyanakkor ez mit sem volt le az értékéből. Aki szereti a zenekart úgyis bekajálja, aki szerint régen minden jobb volt, az kesereghet tovább. (És persze nem ők lennének, ha nem húztak volna ismét teljesen váratlant: a megjelenés előtt egyszerre adták ki a lemez minden dalát videoklippel megtámogatva!)

Monster Truck - Sittin' Heavy

Ezeket a kanadai favágókat még 2014-ben láttam Slash előtt Bécsben, ahol a pocsék hangosításnak hála kb. semmi nem maradt meg a koncertjükből. A bemutatkozó lemezüket meghallgattam, az egész pofásra sikeredett, de úgy voltam velük, hogy egy újabb retroban utazó fiatal zenekar a többi közül. Ehhez képest, amikor kijött az új előzetes dal év elején a Don’t Tell Me How To Live, kénytelen voltam sürgősen megváltoztatni az álláspontom. A teljes lemezanyag ismeretében pedig visszaszívni minden negatívumot. Összehoztak egy olyan albumot ugyanis, amiből csak árad a nagybetűs FEELING. Fogást, ha akarnék se tudnék találni, minden egyben van: hangzás, dalok, ZENE! Szeptemberben pedig ismét összehozott velük a sors koncerten, ezúttal a Nickelback előzenekaraként járták az öreg kontinenst. Remélem a közeljövőben lesz lehetőségem egy önálló bulin is elcsípni őket. A tavalyi év egyik nagy meglepetése volt ez a lemez!

Sixx A.M. - Prayers For The Damned és Prayers For The Blessed

Mindig kockázatos vállalkozás, ha egy zenekar dupla albumot készül a világra szabadítani. Kevés kivételtől eltekintve az ilyen kísérletek óhatatlanul is rosszul sülnek el, ugyanis sokaknak egyszerűen túl nagy falat végig méregerős dalokkal megtölteni két lemezt. Nem lehetett tudni, hogy Nikki Sixx-ék hogy oldják meg a feladatot, az egyel korábbi Modern Vintage lapossága után nem igazán reménykedtem, hogy ilyen pozitív csalódás fog érni. Ahogy az előző mondatból sejthető, rám cáfoltak, ugyanis a bő fél év különbséggel megjelentetett ikrek nagyon jól sikerültek! Töltelék persze becsúszik egy-egy, de a szerzemények nagy része bizony simán átviszi a lécet. Rá lehet persze sütni a zenére, hogy minden dal ugyanolyan, de annyi biztos, hogy Nikki itt másodvirágzását éli. És lehet, hogy ez káromlásnak fog hangzani, de valahol nem is bánom, hogy az utóbbi években már csak stagnáló Mötley Crüe-t nyugdíjazták. 

Strength Of Will - Blink Of An Existence

Ugyan nagyon az év végén érkezett ez a lemez, de semmiképp nem akartam lehagyni a listáról. A több helyről is ismert (Vulgar Display Of Cover, ex-Nevermore, ex-Leander Rising, stb.) gitáros, Vörös Attila végre elkészült első szólóalbumával, amit végül nem a saját neve alatt jelentetett meg. Első hallgatásra iszonyatosan töménynek tűnt a lemez, sokszor egyáltalán nem találtam benne fogódzót, időbe telt mire összebarátkoztunk. A pincébe hangolt őrlő gitártémák mellé itt-ott felsorakoztatott szellősebb témákat is, de a lényeg mégis az volt, hogy kiadhassa magából azokat a témákat, amik korábbi zenekaraihoz nem passzoltak ilyen-olyan okoknál fogva. A lemez persze nem egy gitáros technikai bemutató, egyetlen dal van csak, ami végig instrumentális. A temérdek vendégzenésszel készített albummal mindenképp érdemes próbát tennie annak, aki szereti a kellően mai, ugyanakkor egyedi ízeket is felvonultató metalzenét. És még a szerző is mikrofon elé merészkedik néha!

Folyt. köv.