LE-MEZtelenítő 2016 - Ezeket hallgattam tavaly (1. rész)

Igen, tudom itt van január vége én meg ilyenkor állok neki listázni a tavalyi évet. Sajnos egyéb elfoglaltságaim miatt kissé megcsúsztam, de a lényeg, hogy végre sikerült nekiállnom! Mivel a tavalyi év meglehetősen combosra sikeredett lemezmegjelenések terén, így elsőre az is nehézséget okozott, hogy mit tegyek bele ebbe a listába. Vannak lemezek amik lemaradtak, vagy épp nem fogtak meg annyira (pl. Red Hot Chili Peppers), hogy helyet szorítsak nekik. Az alábbiakban következzen az a 25 lemez, amit tavaly a legtöbbet hallgattam. (Terveim szerint 1-2 naponta, ötös adagokban fogom közzétenni a listát.) Jó böngészést!

Airbourne - Breakin' Outta Hell

Az ausztrál kocsmaszökevények három év után jelentkeztek új lemezzel. Mivel nálam mindhárom előző korong igencsak betalált, nem volt túl sok kétségem, hogy ezzel a friss dalcsokorral se lesznek gondok. Ez az előzetes feltételezésem 100%-ban beigazolódott, ugyanis ismét leszállítottak egy olyan albumot, amit kiválóan lehet döngetni bármikor: feszültséglevezetésként, vezetéshez, házibulihoz…Mondom: BÁRMIKOR. Ezekkel a stabil kettőnégyekkel képtelenség tévedni, aki megváltást vár ettől a zenekartól, az reménytelen eset. Megjegyzendő, hogy a korai AC/DC energiája bennük reinkarnálódott, erről bárki meggyőződhet egy kattintással lentebb. 

Alter Bridge - The Last Hero

Mivel Slash mostanság újra rózsát szed, Myles Kennedy-nek elég ideje maradt befejezni a régóta készülő szólólemezét (ami egyszer talán meg is jelenik), és megírni egy új Alter Bridge lemezanyagot. Eddig mind a négy lemezüket 10/10-es alkotásnak tartottam, így természetesen bennem volt a félsz, hogy sikerül e megugrani a lécet. Pár hónappal korábban már kifejtettem a véleményem a korongról, így most csak annyit írnék, hogy nem is kérdés, ismét átvitték a lécet! Hard rock/metal zenét valahogy így kell játszani 2016-ban.

Apey - Foxes

Mit ne mondjak nem egyszerű dolog bármit is leírni erről a lemezről. Igaz, hogy egy végig akusztikus anyagról beszélünk, de mégis hihetetlen súlya van a daloknak. Ez nem az az album, amit feltesz az ember háttérzenének, és elhallgatja pl. takarítás közben. Megköveteli, hogy teljes mértékben odafigyeljen rá a hallgató, és elgondolkodjon azon, amik a szerzőt –Áron Andrást (vagy ismertebb nevén Apey-t)- inspirálták. Szokták volt mondani, hogy egy dal akkor működik igazán, ha egy szál akusztikus gitárral is meg tud szólalni. Na ilyenből kapunk itt tizenegyet.

Asphalt Horsemen - Brotherhood

A gödöllői kvartett zenéjével egy-két éve találkoztam először, és azonnal megvettek kilóra. A rendkívül sokáig készülő –és egyébként zseniális- bemutatkozó lemez után meglehetősen hamarjában elkészült a folytatás. A lemez ott veszi fel a fonalat, ahol az első letette. Fullosan amerikai ízű rockzene ez egyenesen egy magyar zenekar műhelyéből. Ugyanúgy, ahogy az Airbourne-nál, itt sem szabad megváltást keresni, ez a lemez nem akar mást, csak szórakoztatni. Aki szereti a Black Stone Cherry, Little Caesar, Lynyrd Skynyrd, Whitesnake ésatöbbi típusú zenét, nem teheti meg, hogy kihagyja a Brotherhood-ot.

Avenged Sevenfold - The Stage

Minden tiszteletem az A7X-é, ugyanis végrehajtották azt az egyedülálló bravúrt, hogy 2016-ban hülyére vették a világot, és a semmiből adtak ki egy bejelentést, hogy „Ja amúgy holnap a boltokban lesz az új lemez!”. Persze rögtön megindult a fikacunami, épp csak nem értem miért. A három évvel korábbi, faék egyszerűségű Hail To The King után ezúttal 180 fokos fordulatot vettek és elvitték a zenét egy totálisan progresszív irányba. Ahogy a többi anyaguk, ez sem hasonlít egyik korábbira se. Hangulatok persze visszaköszönnek, de a monstre, majdnem 74 perces lemez egy végig izgalmas hallgatnivaló, ami nem adja magát rögtön. De meghálálja a belefeccölt energiát. 

Folyt. köv.