LE-MEZtelenítő 2015 - Ezeket hallgattam tavaly (2. rész)

Kicsit megkésve, de végre sikerült megírnom a folytatást :)

Motörhead-Bad Magic

Szóval…Ez a lemez egyrészt a kihagyhatatlan kategória, másrészt szomorú apropója is van, hogy írok róla. Valószínű már mindenki hallotta, hogy Lemmy eltávozott közölünk, így egyben a Motörhead karrierjének is vége lett. Erre a korongra azonban ugyanúgy méltán lehetnek büszkék, mint bármelyik mocifej albumra. Kissé nyersebb megszólalású, mint az ezt megelőző "Aftershock", de olyan húzása van a daloknak, hogy lazán kenterbe veri a mai fiatal mezőny nagy részét. Már a nyitó "Victory Or Die" mindent elárult a továbbiakról, a végén ellőtt Rolling Stones feldolgozás (Sympathy For The Devil) pedig üde színfolt a lemezen. Dalokat elemezgetni baromira nincs értelme: ez egyszerűen Motörhead. Se több, se kevesebb. Egy egyedülálló karrier méltó lezárása.

Revolution Saints-Revolution Saints

Sajnos ismét egy olyan lemez, aminek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Amikor Doug Aldrich lelépett a Whitesnake-ből az bizony felért egy hidegzuhannyal. (A fehérkígyó tavalyi lemezéről majd később esik szó.) Mivel Aldrich az egyik kedvenc gitárosom a mai mezőnyből, így kíváncsian vártam mihez kezd. Szépen jöttek a hírek, hogy új zenekart alakított a legfőképp a Journey-ből (meg másik ezer helyről) ismert Dean Castronovo dobos/énekessel és Jack Blades (NightRanger, Damn Yankees) basszer/énekessel. Az előzetesen csepegtetett dalok alapján még egész érdekesnek tűnt a kooperáció, de sajnos a lemez úgy ment el mellettem, mint a metróból felérve a 4-6-os. Vannak überdallamok, a riffelés és a szólómunka elsőrangú és védjegyszerű…Épp csak full sablon az egész. Kár érte. Talán legközelebb.

Richie Kotzen-Cannibals

Mit ne mondjak, Richie Kotzen nem unatkozik. Alig jött ki a Winery Dogs első nagylemeze (közben a második is megérkezett, erről is később), kiadott egy dupla Best Of-ot új dalokkal, és még arra is jutott ideje, hogy összerakja a régóta esedékes új szólólemezét. Azt már előre lehetett tudni, hogy előtérbe kerültek Kotzen soul és funky hatásai. Bevallom őszintén, hogy az említett zenei stílusokban egyáltalán nem mozgok otthonosan, így kíváncsian vártam a végeredményt. Dacára a szellősebb, kevésbé rockos felfogásnak, az anyag mégis hallgattatja magát, köszönhetően Richie azonnal felismerhető stílusának és hangjának. Játszhat akármilyen zenét, a végeredmény biztos, hogy 100%-ban kotzenes lesz. Ajánlott hallgatnivaló nyugodtabb pillanatokhoz. (Érdekesség, hogy a "You" című dalban Richie lánya, August ült a zongora mögé).

Santa Cruz-Santa Cruz

„B*szod ilyen nincs!”. Ez volt az első véleményem, amikor meghallottam a Santa Cruz zenéjét, és a második is, amikor megláttam a tagok életkorát. A mindössze 21-22 (!!!) év átlagéletkorú srácok ugyanis olyan fölényes hangszerkezelést mutatnak be az eddig megjelent két lemezükön, hogy attól menten eldobja az ember a hangszert. Persze maga a technikai tudás mit sem ér jó dalok nélkül, azokból pedig szerencsére nincs hiány. Ugyanúgy, ahogy a Black Star Riders-nél, itt is egyszerre „kellett” megismerkednem a két lemezzel. Az első, retrósabb hangulatúra vett, ám így is zseniális debütanyag után, a srácok úgy döntöttek modernizálnak kicsit. 10/9 esetben rosszul sülnek el az ilyesfajta kísérletek, itt azonban pont a kivétellel van dolgunk. Eleve a lemez egy olyan hangzást kapott, amitől jobb érzésű ember azonnal lemegy hídba, a dalokba pedig itt-ott metálosabb elemek kerültek, de így is árad belőlük a lazaság. Kíváncsi vagyok hova jutnak, számomra egyértelműen a tavalyi év legnagyobb meglepetése!

Scorpions-Return To Forever

Ahhoz képest, hogy Németország első számú rock exportja azt mondta bő öt évvel ezelőtt, hogy még egy turné, és leteszik a lantot…Nos azóta is úton vannak, sőt mit több egy új lemez is megjelent. Na de milyen lemez! Előzetesen arról volt szó, hogy a ’80-as évekből megmaradt témákat tuningolják fel, de borult a mutatvány, ugyanis egy csomó új dal is megszületett időközben. Az összesen 19 (!) dalt tartalmazó kiadvány pedig, ha lehet még erősebb, mint az ezt megelőző "Sting In The Tail". Azzal a ritka esettel van dolgunk, amikor a dalok annyira változatosak, hogy egy pillanatra se ül le a hangulat. A dögös scorp n’ roll dalok mellett itt vannak a menetrendszerű balladák is, de itt-ott felbukkannak rájuk eddig nem jellemző kísérletek is (pl. "The Scratch"). Nem tudom mennyi lemez ill. turné van még bennük, mindenesetre február 29-én ismétMagyarországra látogatnak, úgyhogy a megjelenés kötelező!

Soulfly-Archangel

A kevesebb néha több. Kár, hogy ezt a mondást Max Cavalera hírből sem ismeri. Amilyen jól indult a Soulfly, napjainkra annyira szánalmas lett az egész. Az öreg Max úgy látszik eldöntötte, hogy mindegy milyen zenekarral, de minden évben kiad egy lemezt. (Ott van még ugye a CavaleraConspiracy és a Killer Be Killed is) A sorban már 10. Soulfy lemezről sajnos semmi jó nem mondható el, utoljára a 2010-ben megjelent Omen-nél éreztem, hogy kellően kidolgozták a dalokat, itt azonban az lehetett a metódus, hogy amint előkerült egy riff, már vették is fel. Ennek köszönhetően dögunalmas lett a lemez, ugyanazokat a Max-re jellemző paneleket hozza, mint a többi lemezen. Az egyetlen pozitívumot Marc Rizzo jelenti, a faszi ugyanis most is hihetetlen szólókat ereget az egész lemezen. Régebben még szerettem volna eljutni egy koncertjükre, azonban a főnök mostani élő teljesítményét (?) látva valahogy elment tőle a kedvem. Sajnálatos, hogy ide jutott egy olyan ember aki egykor megírt egy Prophecy vagy Dark Ages szintű lemezt. (A klasszikus Sepultura-t direkt nem említettem!)

Folyt. köv.