LE-MEZtelenítő 2015 - Ezeket hallgattam tavaly (1. rész)

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megpróbáltam összegyűjteni azokat a lemezeket, amiket valamilyen oknál fogva sokat hallgattam 2015-ben. Igen...Valamilyen oknál fogva, mivel vagy annyira tetszett a zene, hogy hosszú ideig csak azt az egy lemezt pörgettem oda-vissza, vagy pedig azért, mert nem akartam elhinni, hogy egy általam sokra tartott zenekar ilyen hitvány teljesítményt nyújtson és hátha sikerül jóra hallgatnom. Sajnos ilyenek is lesznek a listán szép számmal. 

Végigtekintve az összesítőn, ezúttal úgy alakult, hogy magyar zenekar lemeze nem került fel. Pedig voltak idehaza is olyan produkciók (pl. Joystix, Ozone Mama) akik tavaly hoztak ki egy-egy új dalcsokrot, de úgy döntöttem mégse veszem fel őket a listára. Ennek szintén két oka van: még nem tudtam meghallgatni a lemezt, amennyiben pedig mégis, úgy nem sikerült objektív véleményt kialakítanom. Félmunkát pedig nem szeretek végezni. 

Na de további fecsegés helyett lássuk mi volt a felhozatal.

Backyard Babies-Four By Four

A svéd huligánok körül sokáig nagy volt a csend. Gondoljunk csak bele, hét éve nem adtak ki új cuccost a kezeik közül. (Ez már majdnem Metallica-s munkatempó) Borítékolható volt tehát a várakozás részemről is. Anno a "Total 13" és "Stockholm Syndrome" lemezekkel kilóra megvettek, az azóta kiadott korongokat is szívesen hallgatom, de a fenti kettőt egyik sem tudta megközelíteni színvonalban. Ennek is úgy indultam neki, hogy nem várok tőle világmegváltást, de az eltelt időre tekintettel azért reménykedtem, hogy hátha sikerült feltölteni az elemeket. Sajnos csalódnom kellett, a hűha faktor elmaradt. Ez bizony nem több egy csuklóból kirázott iparosmunkánál, a régi zabolátlanság csak pillanatokra üti fel a fejét.  9 dal, 33 percben…7 év után. Akárhogy is nézzük, ez rohadt kevés. A lemez amúgy jól indul, de az első három dal után erőteljes hullámvasutazás kezdődik. El lehet hallgatni bármikor, ám az egésznek olyan az összhatása, mintha semmi se történt volna az elmúlt fél órában. Kár értük.

Black Star Riders-The Killer Instinct

Mondhatni egy régi-új zenekar. Aki otthon van a műfajban, nagy eséllyel tudja mi az a Thin Lizzy. (Amennyiben mégsem, akkor hess utánanézni!) A mára egyedüliként megmaradt alaptag Scott Gorham gitárostól igen bölcs döntés volt, hogy új név alatt hozta ki ezeket a dalokat. Igazság szerint ez már a második lemezük BSR név alatt, az első 2013-ban jött ki, de nekem akkoriban valahogy kimaradt, így egyszerre két lemezzel „kellett” megismerkednem. A zenei világ nem változott semmit, ugyanúgy a tradicionális ír népzenével átitatott hard rockról beszélünk. Persze ez nem érne semmit, ha nem sorjáznának a jobbnál-jobb dalok, amik közül képtelen lennék akár egyet is kiemelni, annyira egységes a lemez. (Na jó, egyet mégis…A "Blindsided" nálam simán 2015 legjobb szerzeménye.) Hab a tortán, hogy júliusban koncerten is sikerült elcsípnem őket, még ha rövidített műsoridővel is.

Bullet For My Valentine-Venom

A walesi bárdok szerintem újfajta rekordot állítottak fel. Az 1-2 daltól eltekintve borzalmasan sikerült "Temper Temper" lemez után néhány hónappal már ki is hozták Raising Hell című szerzeményüket, mintegy csillapításként, megtagadva az akkori irányvonalat. (Legalább belátták, hogy hibáztak!) Amikor elkezdtek érkezni az első pletykák, hogy új anyag van készülőben, jött a másik hidegzuhany, hogy megváltak az addig alaptagnak számító Jason James bőgőstől. Szerencsére ezt a problémát viszonylag hamar orvosolták, a kérdés már csak az volt milyen lesz a lemez. Persze mentek a fogadkozások, hogy „visszaazalapokhoz” cuccot fogunk kapni. (Már a "Poison" debütre visszautaló Venom cím is elég árulkodó.) Totális hátraarcról nyilván szó sincs, de…A lemez jó! Nem azt mondom, hogy megcsináltak egy új mesterművet, de eddig akárhányszor hallgattam végig, sose volt olyan érzésem, hogy felesleges időpocsékolás volt. Persze a szövegek egy részén most is a falat vakarom, de az már legyen az én bajom. :) Remélhetőleg jövőre végre sikerül egy koncertre is eljutnom. Ideje lenne már!

Def Leppard-Def Leppard

A brit rockzene nagyöregjei  is egy hosszabb szabadságról tértek vissza, már ami a lemezkészítést illeti. Koncertanyagok jelentek meg, a turnék folyamatosan mentek…Épp csak egy új albumhoz nem volt kedvük. Korábban arról beszéltek, hogy maximum dalokat esetleg kislemezeket fognak megjelentetni, ahhoz képest elkészült egy teljes lemezanyag. A világ egyik legtragikusabb sorsú együttese ezzel a koronggal felül is múlta a várakozásokat. (Mondjuk az előzetesen közzétett két dallal alaposan beszívatták a rajongókat, mivel azok a legsikeresebb korszakukat idézték meg kendőzetlenül. Ennek köszönhetően persze mindenki teljes retros anyagban kezdett reménykedni :D) A teljes lemez ismeretében kijelenthető, hogy nem véletlenül kapta a korong a zenekar nevét, ugyanis minden felvonul rajta ami a Def Leppard-ban jó. Persze náluk sem szabad már elvárni, hogy leszállítanak egy új "Pyromania"-t vagy egy új "Hysteria"-t, de a dalok mindegyike önálló arculattal rendelkezik, ennek köszönhetően minden alkalommal élmény végighallgatni. Már csak egy alapos Európa turné hiányzik, ha lehet kérni!

Five Finger Death Punch-Got Your Six

Az új évtized egyik sikerzenekara Amerikában a FFDP, de mostanában már Európában is kezdik megvetni a lábukat. Ez a friss lemez azonban hát…Valljuk be, nem ártana kicsit lassítaniuk a tempón. 2013-ban kihoztak egy dupla albumot, erre most már itt is van a legfrissebb dalcsokor. Alapjáraton nincs sok baj vele, hozzák a megszokott minőséget, épp csak tökugyan mint az előzőek, fikarcnyi változtatás nélkül. (Gondolom az addig üsd a vasat amíg meleg elvet követik.) Véleményem szerint nem ártana, ha némi változtatást eszközölnének a zenéjükben: nem azt mondom, hogy forduljanak ki önmagukból, de ha továbbra is ugyanazokat a dalokat adják ki évente-kétévente csak más sorrendben (tudom, kicsit túloztam), akkor előbb utóbb a többség rá fog unni a zenéjükre. Én azért szurkolok, legközelebb hátha meglepnek valamivel!

Iron Maiden-The Book Of Souls

A tavalyi évben valószínűleg nem jelent meg még egy lemez, amit ekkora várakozás előzött meg. Az előzetesen közzétett "Speed Of Light" dal kb. semmit nem árult el a lemez egészét illetően. (Persze voltak, akik már itt temették a zenekart...) Amikor kiderült, hogy egyenesen egy dupla lemezt fogunk kapni 90+ perces játékidővel és a valaha lemezre vett leghosszabb dalukkal, bizony magasra szökött bennem is az „Ajjaj faktor”.  Ehhez képest a vén trottyok sikeresen rácáfoltak minden kétkedőre. Maradt a 2000-es éveket jellemző progosabb irány, de megkockáztatom, hogy az újjáalakulás óta a legerősebb anyagot szállították le. Üresjárat nincs –még a 10+ perces dalokban sem-, minden hangból hallani, hogy itt bizony egyszerű örömzenélésről van szó. Persze nem adják magukat egykönnyen a szerzemények, szinte mindegyik sokszor hallgatós, így akit ez elriaszt, az alapból neki se kezdjen. Nem tudom mit hoz a sors, készül még valaha új Iron Maiden lemez vagy sem, de ha ez lesz az együttes hattyúdala, joggal lehetnek rá büszkék!

Folyt. köv.