Érettség(i) után - "Fatal Error-Művirágok karneválja I-II." lemezismertető

Nagy utat tett meg a felállásának tizedik évét idén ünneplő Fatal Error. A srácok kitartó munkával és építkezéssel mára szinte megkerülhetetlen tényezőjévé váltak a honi (rock)zenei színtér palettájának. A jubileumi év alkalmából nagy dobásra készültek, ugyanis nem kisebb feladatra vállalkoztak, minthogy egy dupla lemezzel ajándékozzák meg hallgatóságukat. Az ilyesmi persze mindig rizikós vállalkozás, de jó néhány olyan esetről is tudunk, ami pozitív végkimenetellel végződött.

Lássuk be tíz év azért baromi sok idő: ennyi idő alatt rengeteg minden történik egy ember, azaz írásom tárgyánál maradva egy zenekar életében. A kezdeti demós próbálkozások után 2015-ben hozták ki első nagylemezüket („Bérlet az életre”), melyet menetrendszerűen kétéves periódusokban követett az újabb dalcsokor. A debütalbum és a 2017-es „Kisszobából nagyvilág” még úgymond egyívásúak voltak, mindkét lemezt az ifjonti hév fűtötte. Már itt megírtak jó néhány erősebb darabot, de be-becsúszott egy-két szürkébb eminenciás is a képbe.

Aztán 2019-ben, amikor megjelent a „Halandó”, szó szerint elkerekedett a szemem, ugyanis egy minden nemében érett anyagot szállított le a zenekar. Mai napig csont nélkül hibátlan alkotásnak tartom és gyakori vendég a lejátszási listámban. Ilyen előzmények után érkeztünk el írásom tárgyához, a „Művirágok karneválja I-II.” ikreihez.

A dupla lemez első fele tavasz végén jelent meg, eleinte csak digitális platformokon. Volt egy sanda gondolatom, hogy már akkor írok róla, de úgy láttam jobbnak, ha egyben vesézem ki a tesókat. A néhány hete megjelent második rész értelemszerűen többet pörgött az utóbbi időben, viszont így érdekesebb volt végighallgatni utána az első részt. De haladjunk inkább sorrendben. Első után a második.

Most, hogy már ennyit locsogtam feleslegesen, akár rá is térhetnénk a dalokra. Az első korong a „Garzonember” című szerzeménnyel nyit, semmi tökölés, rögtön bele a közepébe a refrénnel. A verzék alatt némi szolidabb spanyolos (!) ihletésű gitártéma is befigyel, de alapjában a dal mégis húz magával végig.

Az elsőnek bemutatott „Veled más a helyzet” igen aljas szerzemény, ugyanis jobb helyeken azt a szót használják rá, hogy sláger. Baromi hangulatos, azonnal fülbe ül, a második refrénnél már dúdolod te is, aztán a dal 2/3 részénél beköszönnek egy vadállat tempóváltással. Azt köszi!

A címadó „Művirágok karneválja” lágyabb húrokat penget, szinte végig akusztikus alapú, a torzított gitárok jó érzékkel hátrébb lettek keverve. A fő hangszerek mellett (ne feledjük, itt a zongora is annak számít) vonósokat is felvonultat, adva egyfajta emelkedettebb hangulatot a dalnak.

A „Hallucináció” szintén egy lazább darab, és akárhányszor hallgatom instant jó kedvre tud deríteni. Szerintem ide sikerült belepréselni a legjobb refrént a(z első) lemez egészét tekintve, pedig ilyen tekintetben erős a mezőny.

A „Minden hang” ugyancsak akusztikus gitárra épül, és ami újdonságnak fogható fel: a dal második felében samplereket használnak. Első hallgatásra furcsa volt, de az a helyzet, hogy baromira működik. Tovább tágítja a lemez karakterét, mely már így is kellőképp változatos, pedig még csak félidőnél vagyunk.

Amikor felcsendültek a „Van hullám, nincs tenger” első taktusai már tudtam, hogy tetszeni fog. Igazi utaztatós hangulatú darab, mely eleinte csak a refrénre súlyosodik be, de a vége előtt itt is találunk egy olyasmi durvulatot, mintha…hogy mondjam: a „Kashmir”-t játszanák mai felfogásban.

A „Képek” első hallgatásakor azt hittem egy újabb lírai darab lesz, az első percben csak a gitár tiszta hangjait halljuk. Félidőnél csavarnak egyet a dalon, megkezdik a hangulat fokozását, mely egy rövid, viszont dallamos szólóban csúcsosodik ki, mielőtt végleg lecsengenek az utolsó taktusok.

Amit az előző szerzeményre hittem, azt a „Mesélnék” váltotta be. A videoklipet is kapott dal, akusztikus gitárra és zongorára épül, csordultig tele érzelemmel. Ahogy hallgatod képes vagy elmerülni a gondolataidban és átgondolni néhány döntésed.

Valahogy volt egy megérzésem, hogy a „Szürke” nem fog kegyelmezni. Ez maximálisan beigazolódott, itt ugyanis tövig nyomják a gázt, csak néha engednek egy kicsi szusszanást. A refrén megint 11 pontos és még egy rövid o-o-óóózás is belefért, ami majd koncerteken lesz az igazi.

A „Kapaszkodj” egy lazább hangulatú történet, fókuszban a zongorával. Persze ahogy haladnak előre az egész zenekar bekapcsolódik, a refrén alatt már rezegnek a húrok is, és végre van egy egész helyre gitárszóló. Sajnos ebből meglehetősen kevés található a lemezen. Amikor pedig azt hinnéd, hogy vége a dalnak még odatesznek egy már-már progrock hangulatú outrot is puszta szeretetből.

Az utolsónak érkező „Szép álmokat” szintén egy akusztikus szerzemény, igazi albumzáró hangulattal bír, és néhány percre segít elfelejteni a külvilág gondjait. Perfekt lezárás.

Ezzel a végére értünk az első lemeznek, így következzen a sárga után a kék, azaz a második felvonás. /Ezt a színösszeállítást már láttuk valahol, nem?! 😊/

Szóval! Az első tétel „Part” címre hallgat és tulajdonképpen egy intro. Finom akusztikus kezdés, madárcsicsergés, a beérkező gitárok hallatán valami emelkedett hangulat. Aztán hirtelen csend és egy defibrillátor, majd szívdobogás hangjait halljuk…

A „Szóhoz juthatnék” a tulajdonképpeni első dal egy rövid dobintro után egy brutál Sum 41 ihletésű staccatos riffel nyit, a srácok nem bízzák a véletlenre, egész pályás letámadással nyitnak. A nem egész három perces dal úgy száguld át a hallgatón, hogy felfogni sincs ideje, már véget is ér.

A felvezetőként megismert „Forradalom” egy újabb sláger a zenekar amúgy sem kicsi tarsolyában. Ugyancsak egy marconább darab, némileg kritikus szöveggel nyakon öntve. Koncerteken garantált bólogatás.

Az „Óceán” sem fogja abbahagyni a nyakizmok masszírozását, itt is csúcsra járatják a tempót, némi szolid Foo Fighters hangulat befigyel közben. A refrén kb. esszenciális Fatal Error a jobbik fajtából.

A számomra legkedvencebb tétel a lemezen az „Idő”. Lassan kezd, egyre fokozzák a tempót, végül egy percnél bejön egy hihetetlen tufa, de mégis iszonyat jó riff. A bluesban gyökeredző szóló remekül illeszkedik rá és még a dal felénél sem tartunk. A végén visszahozzák még egy körre, és mellé lefelezik a tempót, ami csak rátesz egy lapáttal.

Az „Újrafestem” kezdése igen becsapós, elsőre lassabb dalnak gondoltam, erre ide sikerült bepréselni kb. a legzordabb gitártémákat. Szinte végig a súlyos középtempó dominál, megnyugvást csak az utolsó másodpercekben kapunk.

A lemez első lassú dala az „Eső” címet kapta. Zeneileg kicsit az első albumos „Minden hang” rokona, de csak a hangulata miatt. Ismét egy gondolkozásra késztető darab, a zene teljes összhangban van a kissé szomorkás dalszöveggel.

A „Kidőlt fára mászol” rögtön visszateszi a bugit a lábakba, szintén állat módra húz. A kedvenc refrénem talán itt található, és a középrésznél nem átallnak beleállni némi punkos témázgatásba.

A „Magamban beszélek” majdnem teljesen akusztikus, amolyan lehunyod a szemed és hagyod, hogy vigyen magával típusú szerzemény. A finom slideos gitártémák csak erősítik az álmodozás érzetét, amit a dal végi – amúgy hihetetlen dallamos – gitárszóló koronáz meg.

Tulajdonképp itt vége a lemeznek, de találhatunk még egy darabot a végén: az első lemezes „Van hullám, nincs tenger” remixét. A drum n’ bass megközelítésű változat nem feltétlen az én ízlésem tükrözi, de elismerem, hogy működik. Szinte teljesen új arcot kap az amúgy is remek dal, így jó ötlet volt feltenni a lemez végére.

És ezzel beértünk a finisbe. Kétségkívül nagy fába vágták a fejszéjüket a fiúk, de túl nem tudom hány hallgatáson nyugodtan ki merem jelenteni: átvitték a lécet. Ugyan nekem még továbbra is a „Halandó” az etalon lemez a Fatal Error-tól, de nem zárom ki a lehetőséget, hogy a jövőben ez változhat. A két lemez egyben hallgatva sem fogja megülni az ember gyomrát, hála a változatosságuknak. Az első korong lazább, pozitívabb kicsengésű hangulattal bír, míg a második albumon többségében vannak a marconább, tüskésebb tételek. (Ezt egyébként a lemezborító is remekül prezentálja.)

Egy szó, mint száz: a srácok méltán veregethetik meg egymás vállát. A bezártság és a koncertmentes időszak alatt elterveztek valamit, amit (feltehetően) nem kevés szenvedés árán sikerrel abszolváltak, és aminek remélhetőleg majd learathatják a gyümölcsét. (Esetleg februárban?!😊) Most már egyértelműen kijelenthetjük: a Fatal Error végleg felnőtt és járja a saját útját. Én pedig azt hiszem nem tudok mást tenni, csak továbbra is sok sikert kívánni nekik!