Ezeket csak úgy elképzeltem? - "A Gátnál - Félmágió" lemezismertető

Első „lemezismertetőmben” vagy nevezzük, aminek akarjuk, egy rendhagyó kiadványt veszek górcső alá. Rendhagyó, mivel egy rendkívül hosszú idő után elkészült, saját stílusjegyeket felvonultató örömzenét tartalmazó anyagról van szó.

„A Gátnál” zenekar 1999-ben alakult Sárváron. A töriórának itt vége is, a kötelező olvasmány a zenekar honlapján található. Adódik a kérdés, hogyhogy csak most jött el az idő az első nagylemezhez, mikor ennyi idő alatt világhírű zenekarok tucatjai alakultak és szűntek meg (elég csak a Beatlesre vagy a Led Zeppelinre gondolni). Nem én leszek az, aki ezt a kérdést megválaszolja, talán nincs is túl nagy jelentősége a múltban vájkálni, a lényeg, hogy a lemez elkészült, és mindenki számára elérhető.

Amikor Benkő Gabi a kezembe adott egy példányt, még nem tudtam egészen pontosan mire is számítsak. Koncerten jó néhány alkalommal volt szerencsém hozzájuk, így néhány dal ismerősen is csengett, de akkor sose tudtam teljesen elmélyülni a szerzeményekben. Jelen recenzió írásakor már magam sem tudom mennyi hallgatáson vagyok túl, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy sikeresen felfedeztem az album minden részletét.

Lemezborító

A lemez rendkívül nagy erénye, hogy magával ragad. Nincs olyan, hogy elindítod, és valahol félbe hagyod. Minduntalan ott motoszkál a fejedben, hogy „Hú ha ez ilyen volt, akkor mit tartogat a többi dal?”. Akár úgy is fogalmazhatunk, minden egyes dal egy külön kis utazás.  Dalonkénti elemzést nem merek bevállalni, és talán nem is tudnék, mert 100%, hogy valahol elkeverednék félúton. :)

Pedig nem egy progresszív, 15 perces dalmonstrumokat felvonultató lemezről beszélünk, ámde sok olyan zenekart vélek kihallani egy-egy adott pillanatban, amelyet csak ímmel-ámmal vagy nem annyira behatóan ismerek. Aztán lehet, hogy tök süket vagyok, és marhaságokat beszélek. Bocsi, írok. (Mit tudom én, ha nagyon hasonlítgatni akarunk, -mert azt úgyis sokan szeretik- akkor hazai frontról a Rémember és a Kispál és a borz, külföldről meg a Red Hot Chili Peppers és a Primus neve ugrik be hirtelen.)

Félreértés elkerülése végett, senki ne gondolja azt, hogy az előbb említett és nem említett zenekarok újrahasznosított témáiról van szó. Mindösszesen arról szól a történet, hogy a lemezt hallgatva ezen zenekarok hangulatai sejlenek fel és tűnnek tova. A lemeznek –és a zenekarnak- ugyanis önálló arca van. Egyik jellegzetesség a rendkívül sajátos szövegvilág. Próbáltam rájönni, mit is jelentenek egynémely szövegek, és megkérdeztem róla Gabit is. A megoldás pedig rém egyszerű: a szövegek végtelen számú konkrét jelentést tartalmaznak, azonban teljes egészében a hallgatóra bízzák azok értelmezését és kibontását. Tessék, itt egy masszív seggberúgás a mainstreamnek!

Zeneileg nem érdemes túlzottan boncolgatni a produkciót, egyik hangszer sem akar a másik fölé nőni, együtt alakítanak ki egy kerek egészet. Az alap dob-basszus-gitár mellé gyakran bukkan fel a trombita és a tangóharmonika is, mintegy színezvén a produkciót. A gitár –néhány díszítést és konkrét témát eltekintve- gyakorlatilag torzítás nélkül, főképp tiszta, vagy épp valamilyen effekttel megbolondított hangszínen szól. Aki masszív riffelést vár, az sajnos rossz helyen kopogtat. :) Ráadásnak még ott van az a nem épp elhanyagolható dolog, hogy a zenekar két énekessel dolgozik. Azaz sajnos csak dolgozott.

A saját kiadásban megjelent, főként házi körülmények között rögzített lemez hangzása azonban pazar. Valószínűleg nagy jelentősége van ebben annak, hogy a keverés Szolnokon készült a Denevér stúdióban. (Szerintem itt akkor nem is kell több dolgot hozzáfűzni.)

Itt meg is figyelhetünk némi „ellentmondást”. A zenekar gyaníthatóan nem akar kilépni az underground státuszból, nem szeretne a világ kedvencévé válni, ezt ellensúlyozandó azonban hatalmas piros pontot érdemel az igényességük. Mind a hangzást, mind a lemez kiállítását, és a nemrégiben elkészült honlapot illetően.

Amennyiben valaki arra kérne, hogy emeljek ki kedvenceket a lemezről, a nyitó „Jónás a cetben”-t, a „Megfogtam”-ot, az „Ezeket csak úgy elképzeltem”-et és a záró „Indigó”-t mondanám jelen pillanatomban. Aztán ki tudja, lehet, hogy egy hónap elteltével homlokegyenest mást válaszolnék ugyanerre a kérdésre.

Mindent összevetve, aki szeretne egy remekül összerakott, EGYEDI stílusú lemezt meghallgatni, az nyugodtan tegyen egy próbát a Félmágióval. Nem mondom, hogy rögtön megadja magát a lemez, de garantálhatom, hogy második hallgatásra már ott fog motoszkálni néhány dallam a fejedben, amiről tudni akarod, hol is hallottad előzőleg. 

A lemez országszerte elérhető az Alexandra könyváruházakban, de az Alexandra honlapjáról is megrendelhető, kb. röhej összegért. (Aki belefülelne, az a TeCső-n vagy a zenekar honlapján megteheti, itt ugyanis teljes egészében végighallgatható a lemez dalszövegekkel együtt.)