Hídemberek - Alter Bridge (2014. június 10-11. Linz, Budapest)

Végül pedig jöjjön az eddigi utolsó koncertbeszámolóm, a nem is olyan régen lezajlott linzi és budapesti Alter Bridge koncertekről.

Tavaly novemberben enyhén szólva is csalódott voltam, amikor az Alter Bridge a sógoroknál koncertezett, én pedig sajnos sehogy se tudtam megoldani, hogy eljussak a bécsi koncertre. De idén januárban felcsillant a remény, ugyanis újabb európai kanyart jelentettek be, és jött is egy ausztriai dátum, ezúttal Linzben. Igaz, kicsit messzebb van, mint Bécs, de hát ennyit csak megér, nem?! Rögtön megrendeltem a jegyet, majd alig, hogy megérkezett, bejelentették, hogy másnapra lekötöttek egy budapesti koncertet. Sose halljak „bosszantóbb” híreket. :) Oké, jegy megvéve oda is, várakozás elkezdve. Évezredeknek tűnő hónapok után végül csak elérkezett az a fránya június, és vele a kánikula. A szállás és az utazás problémája szerencsére zökkenőmentesen megoldódott már hetekkel korábban, így emiatt se kellett aggódni. A linzi koncert előtti nap volt az indulás, lévén elég hosszú az út, én meg nem vagyok az a típus, aki fél órával kapunyitás előtt szeret beesni. (Megmondták, hogy hülye vagyok, meg mikor növök már ki ebből a fanatizmusból. De most őszintén…Érdekel engem ebben a tekintetben más véleménye? Nem. Köszipuszi.)

Lényeg a lényeg, megérkezés eligazodás simán lezajlott, a délután meg még ott volt, hogy nézelődjünk egyet a városban. Pünkösd hétfő lévén kissé fakóbb volt az összkép, de ez nem gátolt meg abban, hogy sikerült egy olyan eltévedést összehozni, aminek köszönhetően, két órával kitoldottuk a tervezett sétát.

Come To Life

Másnap kb. délben indultunk el a koncert helyszínére, az elmúlt napi séta tanulságaiból tanulva most már jó irányba. Viszonylag hamar megérkeztünk, közben muszáj volt pár hektoliter vizet venni, hogy kibírjuk az egész napot. Mint kiderült, az osztrák nem az a kapkodós nép, lévén egész délután alig néhányan lézengtek a koncerthelyszínnél, még kapunyitás előtt fél órával se lehettünk többen 50 főnél. (Bezzeg Magyarországon, már órákkal korábban forradalmat akarnak csinálni „nyissatokmááá” címszó alatt) A csigalassúsággal és pokoli hőséggel „kényeztető” délután után végül csak eljött a várva várt hét óra, és vele egy igen szemét húzás. Csak a koncertterem ajtajáig lehetett bemenni, így ott belecsöppentünk egy pestihez hasonlatos „nemtudszmozdulnimertezrenakarjákahelyed” nevezetű tömegnyomorba. Végül fél nyolckor csak megkegyelmeztek nekünk és megnyíltak az ajtók, én meg alig három lépés után szinte belerohantam a színpadba. Körülnézve konstatáltam, hogy egy kb 1000-1200 fős befogadóképességgel rendelkező teremmel van dolgunk. Így már értem, miért lett hamar telt ház.

Innentől kezdve már gyorsabban peregtek a percek, és nyolckor mindenféle csinnadatra nélkül felsétáltak az előzenekar tagjai a színpadra. Na most. Általában az a képlet, hogy előzenekarnál a közönség 95%-a hangosan horkolva alszik valahol, mivel stílusban köze nincs a főzenekarhoz, és az ember nem veszi szívesen, ha valami egész mást akarnak lenyomni a torkán, ilyenkor nyílván időhúzásnak érzik az egészet. Ez az állítás itt bedőlt. A pofátlanul fiatal srácokból álló brit The Treatment ugyanis lecsavarta a fejeket. Zenéjük amolyan AC/DC karambolozik a Def Leppard-al és mindez nyakon öntve a Guns N’ Roses pimaszságával. Aki erre a zenére nem mozdul be automatikusan az buzi, vagy pályát tévesztett, és akkor mit keres egy rockkoncerten?! Még csak idén jött ki a második lemezük, de az elmúlt években olyan zenekarokkal turnézhattak, mint a KISS vagy a Mötley Crüe. A kiállásukon és a színpadi megjelenésükön látszott, hogy jókora rutint szedtek magukra. Az olyan dalokkal, mint a „Departed”, az „I Bleed Rock N’ Roll” vagy a „The Doctor”  nem nagyon tudtak mellényúlni. Persze még a pályájuk elején vannak, de ha így folytatják, még sokra vihetik!

Show Me A Sign

Egy gyors átszerelést követően kilenc után néhány perccel kialudtak a fények, és felcsendült az intro, az Alter Bridge tagjai pedig mindenféle felhajtás nélkül battyogtak ki a deszkákra. Hogy aztán másodpercek múlva elkezdjenek egy olyan koncertet, ami után az állam a padlóról söpörtem felfelé. Most nekiállhatnék itt elpuffogtatni a kliséket, hogy hűűű meg hááá, de igazából az a baj, hogy képtelen vagyok szavakkal kifejezni a látottakat/hallottakat. Inkább csak néhány személyes véleményt mondanék, ahelyett, hogy végigzongoráznék egyesével az elhangzott 17 dalon. Úgy voltam vele, hogy tök mindegy mit játszanak, ha a helyi telefonkönyvből tartanak felolvasást, akkor is megnéztem volna. Persze, ahhoz, hogy ilyen katartikus élményt nyújtson az este, kellettek a méregerős dalok is. (Relatív későn, 2010-ben kezdtem el megismerkedni a zenéjükkel, nem titkoltan az után, hogy Myles Kennedy vendégszerepelt olltájmfévrit gitárosom, Slash első szólólemezén. Mondanom sem kell azonnal belezúgtam a zenébe, viszont az „elődzenekar” Creed munkásságát valahogy a mai napig nem veszi be a gyomrom.)

Szóval a koncert. Az Addicted To Pain-nél jobb nyitást talán keresve se lehet találni, ez már rögtön megadta az alaphangulatot. Direkt nem néztem meg a korábbi setlisteket, hagytam, hogy a meglepetés erejével hassanak az egymás után sorjázó dalremekek. Lehet, hogy elfogultság, de én vallom, hogy az Alter Bridge műhelyéből még nem került ki olyan dal, amit átaludtam volna, vagy léptettem volna a lejátszón. A műsor főként a tavalyi Fortress lemezre és a 2007-es Blackbird-re támaszkodott. A One Day Remains-t megmozgathatnák kicsit jobban is, már egy ideje csak a „slágereket” ismételgetik, pedig azon a lemezen is vannak fajsúlyosabb szerzemények. A dalválogatásba persze bele lehetne kötni, hiszem tökéletes listát képtelenség összeállítani, én azonban odáig voltam, mivel a kedvenc dalaim mind betonbiztos koncertdalok. Melyek is ezek? Elsőnek rögtön ott a –sok helyen az új évezred Stairway To Heaven-jének kikiáltott- epikus Blackbird, amit csont nélkül nevezhetünk AZ Alter Bridge dalnak. Ennél jobban szerintem már nem fognak írni, persze megközelíteni meg tudják. :) Pl. a Cry Of Achilles-el ugye. Amennyire nem szerettem a legutóbbi lemez nyitódalát az elején, mára a kedvenc dalom lett a lemezről. A standard koncertdalok mellett –Ties That Bind, Metalingus, Come To Life, Open Your Eyes, Isolation, stb.- befért néhány varia is, így megkaptuk az egyik legsúlyosabb riffel operáló Alter Bridge szerzeményt, a Bleed It Dry-t, és a szintén remekbeszabott –és amúgy szökőévente elővezetett- Fortress-t is.

Watch Your Words

A ráadás megint megér egy misét, azt ugyanis Myles nyitotta egy egyszál akusztikus gitárral előadott Watch Over You-val. Már a Wembley DVD-n is hátborzongatóan jó volt, hát még élőben hallva. Majd jött némi gitározós ide-oda felelgetés Myles és Mark között (sokak szerint ez tök felesleges dolog és játszhattak volna helyette még egy dalt, engem speciel sose zavart, ha nem nyúlik végeláthatatlan hosszúságúra), végül az örök záródal a Rise Today.

Apró adalék, hogy „teljesen véletlenül” volt nálam egy „Mark/Myles give me your pick please! :)” feliratú lap, amit az előbb említett két úriember észre is vett a koncert folyamán, és mindketten a kezembe adták (nem dobták!) a kis műanyagdarabot. Kössszömszépen innen is!

Ja igen...Egy kis „furcsaság”. Koncert alatt a nagy melegre való tekintettel végig ment a légkondi, a biztonságiak pedig egész koncert alatt hordták a vizet poharakban.  Volt egy olyan megérzésem, hogy ez másnap a PeCsa-ban nem fog megismétlődni. Na de erről majd később.

Koncert után egy helyreigazító ital után még kicsit maradtunk, és hátramentünk a kijárathoz, hátha sikerült elcsípni a zenekart. Nem csak mi döntöttünk így, szép számmal maradtak rajtunk kívül. Némi várakozás után végül a ritmusszekció –Scott Philips dobos és Brian Marshall basszusgitáros- kijött és mindenkivel készségesen elbeszélgettek/fotózkodtak/aláírtak. Én itt kicsit pórul jártam, ugyanis a rossz tollválasztásnak köszönhetően az összes aláírás amit kaptam, elkenődött, és összeragadt, szóval jelenleg úgy néznek ki a lemezborítóim, mintha valaki vasat evett volna, de nem ízlett neki és rárókázta. Hiába na, nehogy minden jól alakuljon, legközelebb óvatosabb leszek. :)

Metalingus

Mivel hajnalban indult a vonat, ezért már csak egy kiadós séta várt ránk az állomásig (miért is ne alapon taxi sehol nem volt a környéken épp akkor, amikor kellett volna), ahol is egy érdekes elmeállapotú hölgyemény rohangászott fel alá ruha nélkül, nyomában a biztonságiakkal, és mindent ezt ősz szakállás fazon nézte a padokról egy színházi kukkerral. Ennek az éjjeli közjáték hatására az addigra a fáradtságtól résnyire összeszűkült szemem rögtön átváltott egy Baló Györgyöt idéző nézetre. :)

Azt hittem, hogy éjjel 3:20kor tök üres lesz a vonat és szépen elterülve fogom éberálomban tölteni az utat Budapestig, ehhez képest, ha nem lett volna helyjegyünk ácsoroghattuk volna végig az egész utat. Így kissé szűkösen elférve, de sikerült bólogatni egy keveset, amíg megérkezünk a magyar fővárosba. Onnan tovább Érdre, fürdés, hajmosás, evés-ivás, pihenés (innen is köszi a szálláslehetőséget T.!), hogy aztán kora délután elnézzünk a Petőfi Csarnokhoz. Szerencsére nem voltak kint túl sokan, kényelmesen le tudtunk heveredni, közben meg összetalálkoztam néhány „ismeretlen ismerőssel”, így pláne gyorsabban ment az idő. Öt óra tájban a biztonságiak kizavartak mindenkit az árnyékból, hogy akkor ők most felállítják a kordonokat. Na igen, ez kicsit bonyolultabb művelet volt a kelleténél, valahogy nem nagyon találták az egymáshoz illő darabokat. :) Végül csak ott maradtunk a sor elején (valamiért mindig minket akartak hátra küldeni, mikor a hátsó résznek kellett volna mozdulnia kicsit), és vártuk a kapunyitást. Hét órakor ez meg is történt, még csak nagyon rohanni se kellett a jó helyekért, egy gyors kézfogás, és egy sör is belefért még. A menetrend kb. ugyanaz volt, mint Linz-ben, leszámítva, hogy a koncertek végére egy kisebb szökőár söpört végig a csarnokon, lévén olyan szinten brutál meleg volt, hogy az valami embertelen. Légkondi sehol, arról meg, hogy vizet osztogatnak álmodni se mertünk.

A Treatment itt is leigázta a színpadot, a közönség jobban vevő volt a zenéjükre, mint a sógorok, ahogy észrevettem néhányan ismerték is az elhangzott dalokat Remélhetőleg visszajönnek hozzánk egy önálló körrel is a közeljövőben.

Waters Rising

Az Alter Bridge most először játszott Magyarországon, de attól szerintem ők is lementek hídba, amit itt tapasztaltak. Nem volt teltház, de a valamivel több, mint félháznyi közönség félelmetes hangulatot csinált. Kívülről fújták a dalszövegeket, a dalok között pedig néha percekig állt a műsor, Myles se jutott szóhoz, mivel folyamatos volt a taps és az „Al-ter-bridzs-al-ter-bridzs” kórus. Nem győzték megköszönni. :) (Myles rögtön az első dal alatt kiszúrta a Todd Kerns pólómat, amit egy nevetéssel konstatált. :) )

A setlist szinte megegyezett a linzivel, annyi különbséggel, hogy a Before Tomorrow Comes helyett eldarálták a Farther Than The Sun-t. Bíztam benne, hátha lesz a Peace Is Broken, de sajnos most nem jött be. Egyébként érdekes, hogy ezt a dalt még sosem játszották élőben, pedig az új lemez egyik legjobb, legmarconább tétele.

Koncert után itt is vártunk kicsit, de ezúttal senki nem jött ki, lévén másnap már Lengyelországban volt koncertjük, és rögtön indultak is. Ez mondjuk érthető, de ami késik…Az a vonat. :) Legközelebb úgyis összejön valahogy a találkozó, addig úgysem nyugszok. Egy meglehetősen retros taxizás után végre sikerült bólintani pár órát, majd reggel egy hangyányit kipihentebben hazautazni Sárvárra.

Mindent összevetve teljesen megért mindent ez a néhány nap, legközelebb pedig novemberben irány Bécs, hogy a nemsokára új albummal jelentkező Slash oldalán ismét farkasszemet nézzek Myles Kennedy-vel és a konspirátorokkal.

(Az 1. és 2. fotó a linzi koncerten készült. A kép tulajdonosa a http://www.metal-rock-impressions.com/)

(A 3., 4., 5. fotó a budapesti koncerten készült. Képek: Török Hajni, http://rockstation.blog.hu)